2019.05.31.-06.01. Feketenyék

Merülésünk helyszíne

Célpontok: Erõs a gyanúm, hogy a -30m mély stég, és a kád kivételével mindent végigjártunk a két nap alatt, volt amit többször is.

Nehézségi szint: nem nehéz

Merülési napló:

Elõzmények:

Nem éppen szokványos naplóbejegyzés, remélhetõleg nem az egyetlen ilyen jellegû. Hogy miért is? Megpróbálok rávilágítani. Megvan még neked is az az emlék, amikor a hétfõi adásszünet után a nem túl erõs médiafelhozatal között egy-egy rövid idõre Jacques-Yves Cousteau jóvoltából bepillanthattál a víz alatti csodálatos Világba. Igaz mindez még feketefehér TV-n égett a retinádba, majd a 80's években szüleid jóvoltából Skodával csapatva kisebb-nagyobb kalandok közepette utaztatok a bulgáriai Fekete-tengerhez és a csavaros keretû búvárszemüveg és "békatalp" jóvoltából a felszínrõl lefelé bámulva végre színesben is bepillanthattál ebbe a Világba. Ha megvan ez az érzés, akkor kb. sejted, hogy mi adta a kezdõ lökést. Azóta eltelt pár év, sok minden változott, de párszor adott lett volna a lehetõség, hogy ismét beléphessek ebbe az álomba, de teljesen jogosan nem "ronthatok ajtóstul" a vízszint alá. Azt, hogy miért épp most, maradjunk annyiban, hogy Sohasem késõ...

... Két nap intenzív elméleti képzés és vizsga, majd egy szabadtüdõs és négy készülékes uszodai merülés után jöhet a nyíltvizi merülés.

2019.05.31. 8:00-s találkozó után bepakolás a kocsiba, és 8:20-körül indulás. Szokásos araszolás a Rákóczi úton, de utána már tudunk haladni. Valahol Tatabánya elõtt utolérjük Lacit is. Az M1-es egészen jól járható. Rövid pihi a Conco parkolónál. 11:00 körül értünk Feketenyékre. Szobák elfoglalása után 12:00 körül készülõdünk az elsõ merülésre. Idõjárással szerencsénk van, mert az elmúlt napok hideg, csapadékos idõjárása után végre kellemes Napsütéses idõnk van, és szombatra is hasonló ígérkezik. Kiegyenlítés ment gond nélkül, a bedõlt fánál halak megszemlélése. A látótáv ~4m a 15°C-os vízben. Második merülésnél valamit elkalkuláltam, és problémás az egyenlítés. Visszább emelkedés után lassú süllyedéssel végül semmi gond. Irány a repülõ. Repülõnél csika-csukával szemezhetünk. Merülés után rövid tanakodás után irány Pozsonyvezekény, Vén diófa étterem , jelszó: még véletlen sem fogunk kizáródni a bázis területérõ. Az étteremrõl pár gondolat: kellemes vendégváró hangulat, finom ízek, árakat értékelje mindenki maga (étterem étlapja elérhetõ a pár mondattal korábban beszúrt linkrõl is), felszolgálás magyar nyelvû-, segítõkész-, kedves (még akkor is, ha a felszolgáló nehezen viselte alacsony fogyasztású személyem) részemrõl, ha értékelni kellene, összességében: csillag csillag csillag csillag csillag Vacsi után jöhetett az utolsó próba: bejutás a bázis területére (természetesen a kapu zárva volt) Peti gyorsan megoldotta kérdést, igaz, hogy idõ közben magától is megoldódott volna. Ha már az étteremrõl, akkor a szállásról is pár gondolat: funkciónak teljesen elegendõ belméret, teljesen felszerelt kiskonyha hûtõvel, hideg/melegvizes tusolási lehetõség, számomra kényelmes ágy (ugyan nem kérdeztem, hogy a mások szobában lévõ emeletes ágy mennyire volt kényelmes). Estére a szobában kicsit hûvös volt, de a biztosított hõsugárzó pillanatok alatt szaunát varázsolt. Vendéglátó kedves-, segítõ és kompromisszumkész (ugyan az ilyen jellegû kommunikációt nem én bonyolítottam), ha értékelni kellene a szállást is, összességében: csillag csillag csillag csillag csillag

2019.06.01. 5:20 Nesze neked megbeszélt 7:00-s kelés, a megszokás az megszokás, de legalább kicsit tovább aludtam, mint általában. Végül 7:15 körül indultunk a szomszéd faluba Coop vadászatra. Elrejtve ugyan, de megtaláltuk. Reggeli után kényelmes készülõdés a merülésekhez. A sportközpont területén triatlonversenyt rendeztek, ezért délutánig biztonsági okokból lezárták az utakat (na ennek a hírnek Évi nem igazán örült szerintem). Elsõ merülésre irány a repülõ. Ha az élményt kellene megfogalmaznom, akkor (fõzõtudomány nélkül is) a következõ menü-fogás jut eszembe: Sûrû iszapleves a'la kezdõ búvár.
Hozzávalók:
- egy kezdõ búvár (ha ínyenc vagy, lehet több is),
- búvárfelszerelés,
- neoprén ruházat (na nem a 15°C-os alaplé miatt, hanem, ha csika-csuka rárabolna erre a mennyei levesre, akkor a hús mellé legyen egy kis tészta is),
- némi ólom az övön és a jacket zsebeiben,
- egy csipet só (ha túltoltad az ólmot, és kell egy kis plusz felhajtóerõ az édesvízben)
A megfelelõ elõkészítés (értsd: merülés elõtti ellenõrzések) után mártsd a hozzávalókat egy kellõen iszapos fenékkel rendelkezõ, de meglepõen tiszta vízminõségû tóba. A fenék felett 0,5m-re vedd rá a hozzávalót, hogy "tegyen úgy mint egy búvár". Máris tálalva a fogás.

Rövid kitérõ után ússzunk komolyabb vizekre: csukával nem, de egy süllõvel találkoztunk. Miután kiegyenlítési gond nem jelentkezett + még nem fagytunk kockára a vízben, irány a villamos. Jó lett volna azt is megörökíteni, de olyan kicsi volt a látótávolság (pedig nem mi kavartuk fel az iszapot), hogy nem láttam érdemesnek elõvenni a kamerát. Itt is jártunk, talán legközelebb többet látok belõle. Második merülésre a buszt vettük célba, itt már kicsivel jobb a látótávolság, így a kamera is elõkerül a zsebembõl. Utána irány a benzinkút és a tolókocsis csonti. Visszafelé süllõ pózol, na ezt is megörökítem. Felemelkedés a csõben. Mivel a hazaút még lezárva így extra bónuszként harmadik merülés benzinkúttal és ponty vizslatással a bedõlt fánál. Kijövet után még némi felszerelés szárítás a bepakolás elõtt, majd 16:00 után indulunk haza. Az M1 hazafele is elég járható (korábbi rossz tapasztalatomhoz képest).

Utóirat az elsõ búvárnapló kapcsán:

A fõoldalon ( www.turanaplo.hu) útravalóként megadott rövid gondolat csak a túrázásra érvényes. A búvárkodás kicsit összetettebb sport, így egy kezdõ tanfolyam elvégzése a minimum, hogy belevágj, de így az elvégzett kezdõ tanfolyam tapasztalatai alapján mondhatom, hogy komolyabb erõfeszítés nélkül teljesíthetõ.
Ha olvasod az oldalt: köszönöm Decu az ajánlást.
Igaz, hogy a NAUI instruktor csapatból csak Kisdaróczi Pétert ismertem meg ez alatt az idõ alatt, de szerintem Õ egy személyben is nagyon jól képviselte és kommunikálta mindazt a tudást és magatartást, mely elvárható azoktól akik a búvárkodás felé szeretnének nyitni. Ha netalántán ez alapján az elsõ napló alapján kedvet kaptál (vagy megerõsítést), hogy belevágj, keresd nyugodtan a Nautilus csapatát.


Videó a merülésrõl:

HD videó, indítás után a lejátszó jobb alsó sarkában kapcsold át teljes képernyõre és nagyobb felbontásra: