15.30 Barna hív, hogy a Peugeotot lehorgonyozta a ház mögött. Én még kenek egy - két szendvicset. 16-kor már indulunk is. Szokásos tempóval. A mosoni pihenõnél állunk meg tankolni, és szélvédõt mosni. Azon röhögünk, hogy 270km után Barna alig tud rácsöpögtetni 7,5l gázolajat + 1,5l öntött rá üvegbõl. A parkolóban 640Ftos szendvics az uzsonna. Gyors határátlépés után irány a pandorfi Merkur csokit vásárolni, mert vasárnap nem lesz nyitva. Mivel Évi anyukája 10db marcipános csokit kért, ezért 14 darabbal landolok a pénztárnál. A pénztáros néni kitöltendõ papírokat vesz elõ, és miután kitöltöttem kaptam némi kedvezményt, és egy kupont, amivel késõbb is kedvezménnyel vásárolhatom ezt a márkát. Innen Söne a mitfárer: térkép alapján. Minden jól megy, kivéve egy kis malört Gloggnitznél. Azonnal korrigáltunk. Sátorállítás Kaiserbrunnban természetesen a cövekeket nem lehet leverni, de szerencsére nincs akkora tömeg, mint a nyár elején. Söne „szocreál” gumimatracát nyomatja tüdõbõl. Barna felveti a mellettünk levõ patakban egy matracverseny megrendezését. Végül kihagyjuk.
2007.10.11
Kelés Reggel 5.00: Sajna vizes a hálózsákom,
meg a sátor is belülrõl, mert a külsõ réteget
nem tudtuk kifeszíteni a kõkemény aljazat miatt (pára).
Pár falat reggeli, meg némi készülõdés
után 6.00 kor indultunk. Jól haladtunk. Barnáék
Mc’ Dögleszben reggeliztek. Kaprun elõtt gps támogatással
rövidítjük az utat. Kaprun után egy parkolóban
pakolunk. A Kesselfall
Alpenhausnál több emeletes betonparkoló, nem kell
fizetni. Átcsattogunk a pénztárhoz, és jegyvásárlás
után (16 Eur/fõ) már indul is a busz.
Rövid buszozás után átszállunk a nyitott
felvonóra. Egész látványos a nyitott platón
haladni felfelé. Fent ismét busz, és 13.00-kor már
a gátnál is vagyunk (Stausee Mooserboden). Fényképezünk
egy párat, Plusz a web-kameránál is pózolunk.
Átérve a gáton balra tartunk. Tiszta jég minden.
Ez is jól kezdõdik. Folyamatos kaptató, izzadunk,
mint a ló. Párszor azért megállunk, néhol
elég jeges az út. Az utolsó 150m kb. 45°-os tiszta
hó és jég. Még szerencse, hogy van mellette
kötél. Felérve már a háznál is
vagyunk. Meglepetésünkre két magyar volt fent, és
már be is gyújtottak a winterraumban. Fotózás
és nézelõdés után kajálnék,
ha nem hagytam volna a kocsiban a fõ fogásoknak szánt
kaját. Barna megszán egy májkrémmel. Három
cseh kolléga szaporítja még a létszámot.
Kaja után teafõzés némi hóolvasztással.
A hipergyors naplemente fényképezése, felfedezzük
a téli budit, olyan igazi régi várfalas pottyantós.
Barna természetesen még mindig mojol a fõzéssel.
Sötétedés után behúzódunk a winterraumba.
A csehek páreszét szürcsöljük. Este ment
a fûtés 1000el. 21.00 körül feküdtünk
le. Olyan meleg lett, hogy éjfél körül már
mi alsóágyasok is úsztunk az izzadságban.
2007.10.12.
Reggel 5.00 kor csörög Barna Mobilja. Nehezen akarunk felkelni.
Kint még korom sötét volt. Lassan elkezdtünk készülõdni.
Szolidalításból Söne is felkelt. Szokásunktól
eltérõen teljes nyugalommal és csigalassúsággal
készülodtünk. 6.20 kor indulunk a háztól
még
sötétben. Fejlámpák fel. Irány a Klamml.
Mint utólag kiderült, nem is ez a normál út.
Hó nélkül ez a rész sem menne. Kb 45°os,
széles kuloár, a végén kb 3m magas, majdnem
függõleges hófalon jutottunk fel a gerincre. Folyamatos
emelkedés következett, olykor egész keskeny hó-gerincen.
A Kaindlgrat után elérve a gerincet, két irányba
is láttunk halvány hágóvas nyomokat. Mi a
gerincet választottuk. Néhol egy kicsit taktikás
részekkel de így havasan azért könnyen megoldható.
A kaptatós részen már sûrûn meg kell
állni szuszogni. 9.30 kor értük el a csúcsot:
Gr. Wiesbachhorn (3564m). Fényképezés, közben
megkezdõdött a felhõsödés. Lepillantva
megláttuk a három cseh, és a két magyar (Zoli
és Bogyó) kollégát a Kaindlgraton. Kb 1 órát
töltöttünk a csúcson (telefonon: "be vagyunk
toccsanva egy kicsit").
Visszaindulás
elõtt gyors napirend felállítás: 12-re kellene
a házhoz érni, hogy gyors pakolás után még
elérjük a 15órás buszt. Lefelé már
láttuk, hogy a többiek a gerinc alsó részét
jobbról kerülték, így lefelé mi is ezt
a kevésbé taktikás részt választottuk.
Gyorsan haladtunk egy - két rövid fényképezõs
pihenõt tartottunk. Lefelé is a Klammlban jöttünk
le. Gyors kaja és pakolás Után 13.05 kor indultunk
el. Az elsõ rész lassan halad a hó miatt ( Söne:
"élvezem mint ló a hátúszást"),
utána indul a versenyfutás az idõvel. 14.55kor értünk
le a buszhoz. Innen már busszal, gyorsan leértünk.
Teára vágyunk, de a "restaurácia" már
zárva. Azért egy kicsit bambulunk. A kocsinál némi
pakolás után elõ a gps és irány a Zell
am seei See camping.
Sátor állítás után fél óra
tusolás, majd jöhetett a kaja.
2007.10.13.
Kelés 7.00. Az éjjel esett az esõ. Vizes minden +
teljes páráda borult a tópart. Reggeli után
irány a Glocknerstrasse. Elsõ megálló a fuschi
kemping. Készítünk pár képet emlékidézõnek.
Feljebb már a fizetõs részen nemcsak hogy nem látunk
semmit, de a hó is el kezdett szálingózni. Útközben
filmforgatás lassítja a forgalmat. Felmegyünk az Eidelwaisspitzére
is. Természetesen a panorámából nem látunk
semmit, de van hûtõvizet felforraló BMW. Hûtomágnes
keresés indul.
Megállunk a hegyi tónál (Fuscher lacke) is. Megnézzük “Az út megépítése” kiállítást. Fényképezkedés a Hochtor alagútnál. Szerencsére a déli oldalon napsütés fogad minket. Millió fénykép, plusz csodás panorámában ebédelünk. Fel megyünk a Pasterze-gleccser feletti Ferenc József-magaslatra. Sajna hat év elteltével, szemmel is jól látható a gleccser visszahúzódása.
Megnéztük a parkolóház mellett berendezett színvonalas Nemzeti-park kiállítást, plusz felmentünk a Wilhelm Swarovski - megfigyelõállomáshoz is. Irány vissza az Eidelwaisspitze. Ismét vacak a látás. Várakozunk, majd feladjuk. Lejjebb azért megállunk (Barna: "tuti kitisztul"). Sötétedésig mégsem tisztult ki. 19.10 kor indulunk le, abban a hitben, hogy csak 20.00-ig lehet a kempingbe autóval bemenni. 19.55-re a kempingben vagyunk, habár 22.00-ig lehet bejutni a sorompón. Tusolás után laza kaja.
2007.10.14.
6.00-ás kelés. Külsõ hõmérséklet
1.3°C, majdnem hideg van. Söne tusolással, én teafõzéssel
melegítek. Pakolás, és tóparti fotózás
után a 8.00-kor nyitó recepciót célozzuk meg,
majd fizetés után, és "miután a kompjúter
kidobta a koordinátákat" elképzelhetetlen nagy
sebességre kapcsolunk. Út közben közvetlen környezetünkben
( még a sógoroknál) kétszer is magyarokat
állítanak meg a rend szigorú õrei. Átlépve
a határt Sönéék 650 Ft-os szendvicset majszolnak.
Érkezés hozzánk kb. 16.30