Ismét kiszúrtuk, hogy mikor fordulhat ez a késõ
õszinek mondható téli idõjárás
kedvezõtlenebbre. A vasárnap adott volt Söne iskolája
miatt. Csütörtökön még úgy volt, hogy
mégsem megyünk, de meggondoltuk, még ha az elõrejelzés
esõt is mondott. Mivel a Bükköt vettük célba,
ezért leutaztam Nagykõrösre, hogy Barnáéknak
ne kelljen még értem is feljönni Pestre. Indulás
tõlünk 5:10. Az aszfalt vizes, az éjjel esett. Sebaj,
az ötfõsre gyarapodott létszámunk tettre készen
indult a Hereg-réti parkolót célba véve. Indulás
után Söne birtokba vette PDA-m, és végig azt
bütykölte (egyszer le is fagyasztva azt). 8:00-ra érünk
a Hereg-réti parkolóba, tuti köd, nem látunk
semmit. Sebaj. Reggelizünk,
és elindulunk felfelé a
jelzésen. Barna kölcsönbe kapott magasságmérõjét
azért kalibrálta indulás elõtt. Az út
kellemes, szinte nem is emelkedik. Út közben meg-megálltunk
fényképezni (Barnabás próbálja kihasználni
Ági fényképezõjének 4cm-re skandált
makró üzemmódját, kevésbé sikeresen).
A Malom-hegy alatti turista útkeresztezéstõl viszont
erõsebben emelkedni kezd, egészen a Tar-kõ-aljáig.
Az idõjárás kedvezni látszott, mert kitisztult
az idõ, de sajnos nem volt túlságosan tartós.
A Toldi-bükk-aljánál ismét emelkedünk felfelé
a
jelzésen. A Tar-kõi elágazásánál
Barna áll be csoportkép készítéséhez,
de fotós képessége helyett a vakut villogtatta. Ellõttünk
pár idióta képet (egy, ha normálisra sikerült).
Innen hipp-hopp, és már az Õserdõnél
is voltunk. Sajna ismét teljes párába borult minden,
és ez az állapot innen már állandósulni
is látszott a nap további részére. Az Õserdõ
után a
jelzésen mentünk tovább Cserepes-kõ irányába.
Ádám megkukult, ezzel is jelezvén, hogy valami problémája
akadt. A lábára panaszkodott.
Elérve a térképen szép kilátásnak
jelzett részt (most kb. 40m a látótávolság)
Ádám bakancsát levévé lábát
fájlalja (talán le kellene cserélni az egyébként
is kicsi bakancsot). Barna felajánlja sürgõsségi
ellátásként: egy nagyobb szikladarabbal csapjunk
rá, az biztos helyre tenné. Nem tudom miért, de Ádám
nem repesett az ötlettõl. Mivel kilátás = zéró,
ezért tovább mentünk a Cserepes-kõi barlanghoz.
A barlangszállás nem éppen elsõ osztályú
szálloda: két fa priccs + egy fatüzelésû
kályha, de van ajtaja. Neki ültünk kajálni, már
aki ült. Barna érdekes pózban táplálkozott
("k..la gyár"). Ági majd hanyatt esett kaja közben
ezen a felvetésen. Ja és akinek volt mit: egyesek két
fõre két szelet kenyeret csomagoltak egész napra
némi sült csirkecombbal. Sebaj, lényeg, hogy egy teljes
csomag nedves kéztörlõnk van, és a kocsiba hagytunk
betárazva vagy 40db palacsintát, Barna konyhatudományának
remekmûveit. Kaja után némi magasságmérés,
irány vissza az Õserdõ irányába. A
szép kilátáshoz érve egy pillanatra ízelítõt
kaptunk a kilátásból erõs párába
burkolva, de mire elõkaptam fényképezõmet
a Bükk eme látvány-színpadán a függönyt
leeresztették, és ismét minden teljes párába
borult. Az Õserdõ után a
jelzésen Tar-kõnek vettük az irányt. Nem várt
gyorsasággal értünk fel.
Sajna
itt is éppen, hogy csak egy percet gyönyörködhettünk
a kilátásban, utána csak a pára maradt. Nem
is idõztünk sokat. Innen Három-kõnek vettük
az irányt. Három-kõnél már csak 60m-es
látótávolság fogad minket, így nem
marad más hátra, mint elõre egy-két közös
kép után, melyet a Csúcsot jelképezõ
oszlopnál készítettünk el. Innen komótosan
haladunk tovább a
jelzésen. Lassan kezd szürkülni. Áttérve
a
jelzésre megcélozzuk a parkolót. A Kõkapu
magasságában kezdett sötétedni, majd a
jelzésen teljesen ránk is sötétedett. Sebaj
van lámpánk. A kocsihoz visszaérve elõkerül
a csomagtartóból a nagy tál palacsinta, melyet barack-,
és szilvalekvárral ízesítve fogyasztunk el.