Börzsöny 2007.03.16.

Többszöri halasztás után a március 16-át tûztük ki ideális idõpontnak az idei év elsõ kirándulásához. Barna és Ádám egy mátrai túrát nézett ki, de miután nem adták elég hathatósan a tudtomra, ezért én indulás elõtt egy héttel (úgy gondolván, hogy még nincs határozott célpont) egy börzsönyi túrát néztem ki. Szerencsére nem gondolkoztak rajta sokat, és benne volt mindenki. Nem kisebb örömömre Ági is. Az utolsó pillanatban hiába próbáltam az idõpontot átszervezni, Ádám maradt a „Kimanõverezésnél” a pogácsás autóval. Sebaj. Mivel a hétvégét Dunakeszin töltöttem az Évivel, ezért Barnáék ott vettek fel. 6:00-ra kisétáltam a buszmegállóhoz, hogy ne kelljen idõt veszíteni a pontos cím megkeresésével. Tökéletes idõzítés, csak egy percet kellett várni. Irány Diósjenõ, már csak Sönét kell begyûjteni . GPS-es támogatással (egyébként a nélkül is becsukott szemmel menne az útvonal Barnának) gyorsan odaérünk. Söne ki tudja hányadik „kisüsti” után jön ki. „Robo-Ribit” lekapcsolom, Söne irányít minket Nagybörzsönyig. Út közben Barna „etet” minket, hogy milyen finom lekváros buktát hozott (nekünk is). Nagybörzsöny: kukásautó jön szembe egy fél autó szélességre méretezett utcán: sebaj „Kimanoverezzük”. Ahol a turistaút letér a mûútról, ott parkoljuk le a Peugeot-t. A parkolóhely megtisztítása közben jól térden vágom magam egy nagyobb durunggal, csak hogy edzem egyébként is fájós térdem. Nekilátunk reggelizni. Sajna a finom lekváros buktából egy darab maradt kettõnkre , de azért azt megkapjuk Sönével. Indulás elõtt érdeklodök a többieknél, hogy hoztak-e lámpát (arra az esetre, ha ránksötétedne). Nem is tudom miért, de nem lepett meg, hogy senki nem hozott lámpát. Sebaj nálam van. A mûúton indulunk el a jelzés irányába. Ahol a mûút keresztezi a patakot: erõs balkanyar után térünk rá a jelzésre, és már kapaszkodhatunk is felfelé. Nem vészes a kaptató, de folyamatos. Pár száz méter után a vadászkunyhónál még csak a csipáikat törlik a szemükbõl fiatalok egy kis csapata. Tovább kapaszkodunk a Magyar-hegy irányába. Barna már enne, és ez csak hagyján, de a Magyar-hegynél már az aszalt szamócámra pályázik. A Magyar-hegy után kellemes sétálós rész következik, szinte szintben haladunk tovább. Kisebb kaptató csak a Salgóvár elõtt következik. A vár környékén hóvirág-szõnyegek mindenfelé. Felkapaszkodunk a vár maradványaira, és onnan gyönyörködünk a panorámába. Sajna pont szembe süt a Nap, elég opálos a látkép. Csúcs-csoki helyett aszalt szamócát hoztam, az elsõ zacskót felbontottam. mindenkinek nagyon ízlett. Negyedórás nézelõdés, és fényképezgetés után tovább állunk. A Vár-nyeregbe leérve Barnáék Perõcsény felé vennék az irányt. Még jó, hogy résen vagyok, a -on a Pintér-bérc felé vesszük az irányt. Az utat munkagépek erõteljesen használhatatlanná tették komoly dagonyát hagyva maguk után. Az út menti pocsolyákban kikelésre váró béka-porontyok tömegére leszek figyelmes (fényképezünk egy párat). A Pintér-bérc után elérjük a jelzést, ahol a 2005.10.15-i túránk során már jártunk. Éppen ezért készítünk egy-két képet Ádámnak is, „anno” neki nagyon tetszett ez a jelzésû szakasz. Az Aklok-rétjénél áttérünk a jelzésre. Barnáék nem igazán értik minek ez a kerülõ, miért nem megyünk fel egyenesen Nagy-Hideg-hegyre. Szerencsére nem kellett csalódnom: a térkép alapján is néztem, hogy kisebb völgy-bevágásokkal tarkított az út. Hát bejött. A magyar hegységek egy kicsit szigorúbb arcával találkozhatunk (azért semmi extra, de mégis egy kicsit más). 13: 30-kor kaja. Az út szélén ülünk neki. Barna négy-emeletes hamburgert próbál a fejébe préselni az Ági készítette ”embörös” rántott húsokból. Kaja közben Söne felrúgja Barna fényképezõjét, még jó, hogy nálam van elsõsegély cucc, és Barnát vissza tudjuk hozni a szívinfarktusból . Kaja végén Haribó cukorka. Elérve a Lósóskás-rétet a jelzésen a Fekete-patak felett kapaszkodunk felfelé Nagy-Hideg-hegy irányába. Elõbb csak kellemes emelkedõ, majd a végére bedurvít. A Rakodóhoz már egy kicsit pihegve érünk fel. Barna szinte nekihasal, hogy hóvirágokat fényképezzen. A jelzésen megyünk fel Nagy-Hideg-hegyre. Fényképezés a csúcskõnél, majd felbontom a második aszalt szamócámat. Barna egy Hawai-mix aszalt-gyümölcs csomagot halászik elõ a táskájából. Szétnézünk a turistaház vendéglõjében is: Ági forró cappuccinót szürcsöl, Barna palacsintát majszol. A beltér hangulatosan fel van újítva (mikor utoljára évekkel korábban bent jártunk elég szocreál hangulat uralkodott bent). 16: 00 körül indulunk el lefelé a jelzésen. A Vasedény-kulcsosházig folyamatosan ereszkedünk lefelé (ez az út nem érinti a házat, felette halad el), majd innen a Bronzkori sáncig szinte szintben haladunk. 18: 00-ra értük el ismét az autót. Irány Diósjenõ, Söne útközben leadja a kajarendelést („mindegy mi, csak gozölögjön”). A nap zárásaként mi rakott krumplit eszünk (made in: Évi), melyet forró almás pitével zárunk.

Hogy ne csak a hegyekrõl szoljon a Napló, dobok ide egy-két életképet is: